Akarat és tudás
2012.02.26. 00:23
2012. 02. 25.
Hatalmas erőfeszítés szükségeltetik ahhoz, hogy visszatartsam a dühömet. Csak úgy tombol bennem, ezt egy pillanatig sem tagadhatom. Az emberi esztelenség és a logika hiánya váltja ki belőlem a mérget, s úgy érzem, jelen helyzetemben nem tudok felmutatni mást, ami kihozna a sodromból. Akárcsak Fankadeli, a hülyeség plázájának üvegét legszívesebben én is az öklömmel verném be. Tehetetlen vagyok, aminél nagyobb átok nincs a világon. Természetesen vannak olyanok, akik örülnek a semminek, és köszönik szépen, meg vannak elégedve a temérdek botorsággal, azonban én az az ember vagyok, aki nem ugrál ész nélkül, hanem szeretne kimászni a veremből, amibe mindenkit beletaszítottak. Nemcsak mostanság, hanem az ősidőktől kezdve fokozatosan. Az emberiség már romlott volt, amikor mi kézhez kaptuk a saját generációnk irányítását, de a helyretétel helyett csak csavartunk egyet a szituáción: manapság nem romlottak vagyunk, hanem halottak. Az elme elhalálozott, a logika megbukott, a lélek elvérzett.
Hadd meséljem el pár mondatban, ma milyen impulzus ért a szokásos internetes böngészésem közepette! Egyik ismerősöm, aki régen még vette a fáradságot, hogy köszönjön, mára már odáig fajult, hogy facebookon beépített egy jelöléssel az "only online" cimborái közé. Nem vártam nagyratörő, meggondolt szavakat a klaviatúrájából, mégsem számítottam arra, ami épp a két szemem előtt játszódott le a kezdőlapomon. Konkrétan az online társadalomtól várta a feleletet ama kérdésre, hogy hány kontinens van a Földön. Ezt már önmagában sem tartottam helyénvalónak, tudniillik, hogyha valaki buta, akkor legalább használja ki a tudatlanság legjobb ellenszerét, a google-t; azonban csak ezután következett a legnagyobb sokk. A válaszok. Szégyen vagy nem szégyen, majdnem elsírtam magam, amikor körülbelül négyen-öten veszekedtek azon, hogy melyek tartoznak a földrészek közé, s végül megállapodtak abban, hogy összesen hét létezik: Afrika, Amerika, Ausztrália, Ázsia, Európa, az északi valamint a déli sarkvidék.
Ahogy látom magam előtt ezeket a tényeket a mindennapokban, s amint olvasom a jobbnál jobb könyveket, amelyekben az emberi természetre térnek ki a szerzők, egyre inkább fokozódik bennem a vágy, hogy tegyek valamit a fentebb említettek ellen. Nem vagyok abban biztos, hogy pontosan mi segíthetne rajtunk és a világunkon, mégsem gondolom, hogy az a megoldás, ha mindenki csendben meghúzódik, hangtalanul tiltakozva, mígnem a halál végleg elnémítja az egyént, mielőtt szólásra nyithatná a száját. Tenni kell valamit. Talán nem érdemes, viszont a tétlenség sem kifizetődő. Vége annak a korszaknak, amikor a legbölcsebb az, aki hallgat, hiszen az időnk folyamatosan pereg - ha leáll, vele együtt bukik minden.
Muszáj lezárulnia egy bizonyos időszaknak. El kellene kezdeni gondolkodni... Mert ha továbbra is az ostobaság lesz hatalmon az ésszel szemben, a jövőnk képe a jelenlegitől is borúsabb lesz. S ha mélyen a szívedbe nézel, Te is ráeszmélsz, hogy mást szeretnél, mint egy taszító holnapot.
Itt a bökkenő: nem szeretni kéne, hanem akarni. Akarat kérdése a változtatás, a tudásé pedig a szorgalom: amíg ennyi tinédzser nem tudja, hol él, milyen földrészekkel övezve, addig nemhogy változás, de még nagy büdös lófüle sem lesz. Köszöntem.
Ui.: Félreértés ne essék, nem vagyok egy földhözragadt, sznob, ötvenes éveiben taposó nő; az egész ott hibádzik, hogy a saját korosztályomra kell efféléket mondanom... Ugyanis még én is tinédzser vagyok.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Verde Lunaria 2012.02.26. 13:43:21
De! A remény hal meg utoljára.
(de csak azért, mert ő a gyilkos) :D
Lauren3 2012.02.26. 13:57:59
Az utolsó két sorod rémisztő... de imádom. :D